szerda, október 15, 2008

Csirkemáj havonta egyszer


Rég nem jelentkeztem, aminek több oka is van. Elsősorban a méreteim: így, a harmadik trimeszterben már földöntúli dimenziókban értelmezhetők. Másodsorban gyermekem motorbalesete (ami egy zöld-műanyag járgánnyal történt) ereményeképpen elvesztettünk egy fogat, ami igen drámai volt. Most már így 3 hét távlatából úgy fogjuk fel a dolgot, hogy neki 5 évig jön a maradandó foga. Harmadrészt szüleim látogatása is igen lefoglalt mindannyiunkat.
A fog-ügy miatt 3 hete csak puha ételeket főzök, pedig már semmi okom rá, hiszen a kihúzott fog helye, már másnapra begyógyult. Méreteim már kevésbé befolyásolják a főzési szokásaimat, hiszem az előző terhességemnél szinte végig diétáztam és hasonló óriás formával végeztem, mint most. Jelen esetben pedig azt eszem, amit megkívánok, no azért természetesen a minőségre nagyon figyelek, de ez az alapállapotomban (ami egyébként sem szikár) is így van. Egyedüli zülléseim a silány light üdítőitalok, amit tényleg nagyon szégyenlek...de mindig elgyengülök.

Mindkét kismamaságom alatt igen sok szakirodalmat olvastam, főleg helyes táplálkozás ügyben. Több szakkönyv megemlíti, hogy májat, ha lehet, csak havi egyszer fogyasszunk. Én nagyon szeretem a májat és elég gyakran szoktam készíteni, mindenféle formában (pardicsomosan, pitében, vagy legtöbbször pástétomnak stb.).
Szerencsére a gyermek is nagyon szereti a csirkemájat, ezért készült ma ebédre ez a étel, a számára elmaradhatatlan krumplipürével.
A krumplipüré elkészítésére már korábbi bejegyzésemben tettem javaslatot, de persze az pont egy olyan étel, amit mindenki úgy készít, ahogy szokott. (Csak, könyörgöm, héjában főzni azt a burgonyát!!!)
A csirkemájat kisebb darabokra vágtam, 1 órára tejbe áztattam, majd lecsöpögtettem. Jól megborsoztam, megszórtam friss kakukkfűvel és olívaolajon 3-4 percig sütöttem. Figyelem! Nem kell "halálra" vagyis csont szárazra sütni, akkor jó, ha belül még szép piros. Amint elkészült,
megsóztam. Krumplipürével és a Brüsszelben fellelhető kétféle finom savanyúság
egyikével tálaltam.