péntek, február 29, 2008

It's party time


Utoljára síoktató koromban, amikor nyári tábort szerveztünk a gyerkőcöknek, akkor volt körülöttem ennyi gyerek. Vendel kifejezetten élvezte, igaz a végére kissé elfáradt, így este már a meseolvasás közben elaludt.
A buli nagyon jól sikerült, gasztronómiailag ugyan nem nevezném csúcsteljesítménynek, dehát mindig tanul az ember. Most például egy életre megtanultam, hogy a leveles tészta frissen jó, amikor még ropog! Bár gyerek mellett nehéz, mégis, a végeredményt látva, érdemes a vendégek érkezése előtt pár perccel elkészíteni. A madeleine igazán kiváló lett, az új csirkemájpástétom receptem nem olyan jó, mint amit eddig készítettem, és a tavaszi tekercshez is elég fele annyi tészta. Egy finom vörösbor viszont mindent megszépít:)
A receptek közül most íme a pástétom (a jobbik) és a tavaszi tekercs.

Csirkemájpástétom

Hozzávalók:

250 gramm csirkemáj
1 nagy fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1tk fahéj
1tk szegfűszeg
fél deci sherry
fél deci tejszín
120 gramm vaj + további 50 gramm olvasztott vaj
2-3 szál kakukkfű
só, bors, olívaolaj

A májat, ha lehetőség van rá, két órára tejbe áztatjuk, ettől sokkal puhább és ízesebb lesz. A hagymákat nagyon vékony karikákra vágjuk (én uborkareszelővel szoktam csinálni) és kis vajon lassan megpároljuk, hozzátesszük a szegfűszeget és a fahéjjat, majd szinte karamellizáljuk. A hagymát egy tálra szedjük, a serpenyőben pedig egy kis vajon megpirítjuk a májat, hozzátesszük a kakukkfüvet is. Nem szabad túl sokáig sütni, akkor jó, ha a belseje még kissé piros. Ha készen van, ezt is a hagymához szedjük, majd a serpenyőbe öntjük a sherryt és a tejszínt, a letapadt máj -, illetve hagymadarabkákat egy fakanállal fellazítjuk, így a serpenyőben maradt ízek összekeverednek a sherryvel. Pár percig forraljuk, amíg az alkohol tartalom elillan. A hagymát, a májat és a a sherryt egy nagy tálban összekeverjük (a kakukkfűvet eltávolítjuk), hozzáadjuk a vajat, sózzuk-borsozzuk és összeturmixoljuk. A pástétomot egy vízzel kiöblített tálkába szedjük, a közepébe még egy ág kakukkfüvet nyomunk és leöntjük az olvasztott vajjal. Gyorsan a hűtőbe tesszük, hogy a vaj megdermedjen. Így, a vajjal leszigetelve két hétig is eláll, de ha már megkezdtük, akkor úgyis hamar elfogy.

Tavaszi tekercs

Hozzávalók:

1 csomag réteslap (kb. 9 lap)
500 gramm vegyes zöldség, vékony, apró csíkokra vágva (sárgarépa, angol zeller, póréhagyma)
2 szál kakukkfű
2 db babérlevél
1 deci szójaszósz
szezámolaj a sütéshez
só, bors
200 gramm olvasztott vaj

Egy serpenyőben felforrósítjuk a szezámolajat és a zöldségeket hirtelen megsütjük, majd felöntjük a szójaszósszal, hozzáadjuk a fűszereket és puhára főzzük.
A réteslapokat széthajtjuk, hármasával fogjuk felhasználni. Az első lapot a gyúródeszkára fektetjük és jól megkenjük olvasztott vajjal. Erre fektetjük a második lapot, azt is megkenjük a vajjal és a harmadik lapot is. A lapokat kb. 9X15 cm-es téglalapokra vágjuk és rövidebbik oldalán a végétől 1,5 centire halmozzuk a zöldséget. Az oldalát óvatosan behajtjuk és feltekerjük. Sütőpapírral kibélelt tepsire helyezzük, jól megkenjük olvasztott vajjal és 200 fokon kb 10-12 percig sütjük. Figyelem, tényleg jól be kell vajazni a tésztát, különben kiszárad.